Jó ég tudja mióta most érzem először, hogy hiányzik Zoltán. Hogy jó lenne, ha velem lenne... jó lenne átölelni, hozzá bújni, mellette aludni, reggel az ő arcát látni meg elsőként, beülni mellé az autóba és messzire menni innen, csak ő meg én. Istenem, kérlek add, hogy csak a pia beszéljen belőlem, és reggelre kelve elmúljon ez a lidércnyomás!
Ugye nem?!
2011.07.22. 04:34
Címkék: szerelem melankólia zoli
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://patkaaany.blog.hu/api/trackback/id/tr786149111
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zinajda 2011.07.24. 18:47:11
Egyedül érzed magad, és ez már olyan szintre jutott benned, hogy tudat alatt azt gondolod, hogy ha együtt lennétek, mindig lenne melletted valaki...
Patkány 2011.07.25. 12:46:02
Valószínűleg igen, mert józan állapotban és amikor valamivel el tudom terelni a gondolataimat, nem hiányzik, nem is gondolok rá. Lábad hogy van?